Több népszerű, 2024-es Yamahát kínálnak a tavalyinál is kedvezőbb áron – érdemes körülnézni.
Az évváltás általában kéz a kézben jár az áremeléssel, ám a Yamahánál ezúttal pont fordítva történt. Számos motorhoz továbbra is a tavalyival megegyező összegért juthatsz hozzá, sőt valódi sikermodellek sorakoznak a szalonokban jobb áron, mint 2023-ban.
Mielőtt rátérnénk az újdonságokra, érdemes szót ejteni róla, hogy a Yamaha milyen sok géposztályban diadalmaskodott az elmúlt évben, hiszen Magyarország egyik legnépszerűbb márkájáról van szó. Hosszú évek óta dobogós a gyártók versenyében, amit főként a közkedvelt robogóknak, valamint az utazó- és a csupaszmotoroknak köszönhet, de a klasszikusok és a sportmotorok is jelentős részét teszik ki az eladásoknak.
Immáron hagyomány, hogy a hangvillások uralják a túrasportmotorok géposztályát, olyannyira, hogy a képzeletbeli dobogóra két Tracer is felkerült. Toronymagasan lett első az általunk nemrég tesztelt, részben önvezető Tracer 9 GT+, nyomában a Tracer 7-tel, és a sportmotorok között is egy Yamaha diadalmaskodott, név szerint az MT-03, megelőzve a japán kihívó Kawasaki Z400-at.
Idén minden esélye megvan a Tracer 7-nek a győzelemre is, tekintve, hogy a könnyű és filigrán túragép még a tavalyinál is jobb áron, 3 548 000 forintért lehet a tiéd, míg a túrakész, gazdagabb felszereltségű Tracer 7 GT 3 898 000 forintba kerül.
A kedvezőbb árakon túl az is az új Yamahák mellett szól, hogy a cég fejlesztői „nem ültek rá az eredményre”, hanem pont a legkedveltebb típusokat tették még vonzóbbá 2024-re. Így született meg az új R9 előfutárának is tekinthető XSR900 GP, a még csábítóbb fényezéssel színre lépő, MT-10 SP, valamint a sportmotorok felszereltségét és kifinomultságát idéző, új MT-09 és MT-09 SP.
2023-ban ezek voltak a legnépszerűbb Yamaha motorok és robogók itthon:
1. YAMAHA X-MAX 300 – 107 db
2. YAMAHA TRACER 9 GT – 75 db
3. YAMAHA MT-07 – 72 db
4. YAMAHA TRACER 7 – 57 db
5. YAMAHA TÉNÉRÉ 700 – 50 db
6. YAMAHA MT-09 – 44 db
7. YAMAHA MT-03 – 40 db
8. YAMAHA NMAX125 – 37 db
9. YAMAHA TMAX – 30 db
10. YAMAHA YZF-R7 – 17 db