ugyeszsegi

Ügyészségi hírek

 A Füzesabonyi Járási Ügyészség három mezőtárkányi férfit vádol csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntettével, és ezzel halmazatban könnyű testi sértés vétségével.

 A vádirat szerint az elkövetők egyikének gázriasztó pisztolya még az év elején az önbíráskodás sértettjének a kocsijában maradt, és azt később, egy közúti ellenőrzés alkalmával ott megtalálta, majd lefoglalta az intézkedő rendőr. A vádlott ennek ellenére visszakövetelte a kézifegyvert, illetve felszólította a sértettet, hogy fizesse ki annak az árát, ám minderre február közepéig nem került sor.

 Ezért egy tél végi napon a pisztolyára vagyoni igényt formáló vádlott két ismerősével közösen a mezőtárkányi vasútállomáson számon kérte a sértettet. A jogosnak vélt követelés behajtása szóban kezdődött, de hamar erőszakba torkollott. A vádlottak egyike először felszólította a sínek mellett a barátaival beszélgető fiatalembert, hogy forgassa ki a zsebeit, és adja oda a pisztoly árát, azonban miután ez nem történt meg, egy másik vádlott hátulról leütötte a sértettet. A földre került embert a társtettesek még rugdosták is azért, hogy így kényszerítsék ki a kártérítés megfizetését.

 A járási ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a büntetlen előéletű terheltek esetében a bíróság szabadságvesztés büntetést szabjon ki, aminek végrehajtását próbaidőre függessze fel. Ha az években mérhető próbaidő eredményesen telik el, a vádlottaknak az általuk elkövetett súlyos bűncselekmény miatt nem kell börtönbe vonulniuk. -tudatta: Dr. Konkoly Thege László, sajtószóvivő ügyész.