Az egyre gyakrabban előforduló bolti lopásnak is lehet súlyos büntetőjogi következménye.
Erre példa az a bűnügy, melyben az Egri Járási Ügyészség nemrégiben két nő ellen emelt vádat lopás vétsége miatt. Az egyik vádlott egy 45 éves asszony, a másik pedig egy nála húsz évvel fiatalabb lány.
A két terhelt idén februárban együtt látogatott el egy egri nagyáruházba. Itt az eladótérben telepakolták a bevásárló kocsijukat, majd eltolták azt az önkiszolgáló pénztárhoz, ahol beszkenneltek néhány terméket, melyeket kifizettek az automatánál. Ezután lendületesen elindultak a kijárat felé anélkül, hogy a kocsiban lévő kolbászt, szalámit, csirkemellet, szalonnát, kakaós csigát, túrós párnát, túrórudit, különböző zöldségféléket, valamint egyéb élelmiszereket is lehúzták, és kifizették volna.
A biztonsági őr azonban résen volt, feltartóztatta a tolvajokat, majd visszavette tőlük a bevásárlókocsit, az abban lévő, közel 85.000 Ft értékű lopott élelmiszerrel. Ezeket a vádlottak egyébként utólag kifizették, így végül hazavihették. Mindez azonban nem teszi meg nem történtté a lopást, ami miatt mindkettőjüknek a bíróság előtt kell felelnie.
Az idősebb elkövető büntetőjogi értelemben különös és többszörös visszaesőnek minősül, vagyis vele szemben hasonló cselekmények miatt már többször szabtak ki szabadságvesztés büntetést. Erre tekintettel esetében a vádhatóság ezért a bolti lopásért másfél év letöltendő börtönt és két év közügyektől eltiltást indítványozott. Fiatalabb társával szemben 180 óra közérdekű munkavégzésre kötelezés az ügyészi indítvány.
Ügyészség