ugyeszsegi

Ügyészségi hírek

Súlyos testi sértés bűntettével vádol a Füzesabonyi Járási Ügyészség egy 20 éves fiatalembert.

A vádirat szerint a terhelt tavaly, július 2-án este egy poroszlói családi házban veszett össze régi haragosával, egy nála idősebb nővel, akit a vita hevében mellbe vágott. Amikor a sértett emiatt telefonon segítséget próbált hívni, a vádlott a konyhában lefejelte őt, majd nagy erővel rátaposott a lábára. Ennek következtében a bántalmazott asszony nyolc napon túl gyógyuló lábközépcsont-törést szenvedett.

A járási ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével ítélje az elkövetőt végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, valamint rendelje el a pártfogó felügyeletét. 

Az Egri Járási Ügyészség egy 51 éves férfit vádol súlyos testi sértés bűntettének kísérletével. A vádlott tavaly tavasszal egy egri üzletben futott össze választottja volt férjével, aki ütő mozdulatot imitált, amikor az ajtóban elment mellette. Az ijesztésre a terhelt tényleges erőszakkal válaszolt, ugyanis hátulról tarkón ütötte a mellette elhaladó embert. A sértett ettől a földre került, ahol a vádlott ököllel tovább bántalmazta, sőt össze is rugdalta. 

Ez a durva magatartás minden tekintetben alkalmas volt arra, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozzon a megtámadottnak, aki szerencséjére ténylegesen csupán könnyebben sebesült meg.A vádhatóság – arra is figyelemmel, hogy a bűncselekmény kísérleti szakban maradt – ez esetben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.-tudatta az Ügyészség.