itelet

Ügyészségi hírek

 A Büntető Törvénykönyv szerint, aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a veszélyhelyzetet az elkövető idézte elő. Az Egri Járási Ügyészség most egy ilyen ügyben emelt vádat. A központi járási ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki 2023 őszén Hort egyik utcáján haladt autójával, amikor a kiskorú – 11 éves – sértett az úttestre hajtott biciklijével. A férfi későn észlelte a kerékpárost, akit fékezése ellenére elütött. Ezután a kislány az aszfaltra esett és könnyű sérüléseket szenvedett.  A baleset utána a vádlott a járműből kiszállt, megkérdezte a sértettől, hogy jól van-e, majd igenlő válasza után – bár a kiskorú a vádlott számára is jól látható vérző sérülést szenvedett – a helyszínről elhajtott, a sértettnek további segítséget nem nyújtott. Az eljárásban megállapították, ha a sofőr a sértettet az úttestre hajtás pillanatában észleli és azonnal fékez, akkor elkerülte volna a balesetet, melyben az is jelentősen közrehatott, hogy a kiskorú az úttestre kihaladása során nem adott elsőbbséget az úttesten haladó jármű részére. Az ügyészség minden körülményt figyelembe véve vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

(Ügyészség)