ugyeszsegi

Ügyészségi hírek

Garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség egy 28 éves fiatalemberrel szemben.

Az elkövető a nyomozás során, a gyanúsítotti kihallgatásakor elmondta, hogy 2023. január 6-án Egerben tartózkodott a szüleinél, ahol nagy mennyiségben tömény szeszt ivott. Nem vallotta be, hogy drogot is fogyasztott, de azt a későbbi laboratóriumi vizsgálatok igazolták. Vallomása szerint mindezek hatására másnap, január 7-én reggel úgy érezte, hogy „valami zúg a lábán”, amitől meg akart szabadulni, ezért mezítelenre vetkőzött. Mivel az érzés továbbra is tartott, gondolta lejárja, és elindult a városba.

A tényállást innentől az ügyészi vádirat tartalmazza. E szerint a terhelt a Verőszala városrészből ruha nélkül, gyalogosan elsétált egy turisták által gyakran látogatott belvárosi utcába, ahol bement egy kávézóba. Itt játszani kezdett a légcserélő berendezés bejárat melletti kapcsolójával, majd – miután ezzel felhagyott – pőrén a pult mögé lépett, és ott átölelte a tiltakozó felszolgálót, akit csak a kollégái és a vendégek tudtak megvédeni a további atrocitástól. A kialakult dulakodás során a vádlott megharapta az egyik dolgozó kézfejét, továbbá beleharapott a csizmájába is.

Végül a kiérkező mentősök a helyi kórház pszichiátriai és addiktológiai osztályra szállították a támadót, aki ellen ezután nem csak büntetőeljárás, de a drogfogyasztás miatt szabálysértési eljárás is indult.

Az ügyészség a vádiratában közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt. – tudatta az Ügyészség.