Tavasszal indul a 25-ös út felújítása

A városon áthaladó 25-ös számú főút idén induló felújításáról egyeztetett az önkormányzattal, valamint a térség országgyűlési képviselőjével a Magyar Közút, a kivitelező szakemberei a városházán. A közleményükben leírtak alapján az idén   tavasszal induló beruházás három ütemben valósulna meg Eger teljes átkelési szakaszán. A munkálatok eredményeként a burkolatcsere mellett megújulnak a szegélyek, a vízelvezetés, buszmegállók, valamint szintbe állítják a közműszerelvényeket is. A részletes, ideiglenes forgalomtechnikai terv kialakítása még egyeztetés alatt áll. Amint ezek véglegesednek, a város és a Magyar Közút időben, több csatornán tájékoztatja a lakosságot, hiszen a kivitelezés során sávlezárásokra és forgalmi korlátozásokra kell számítani.