Ünnepélyes keretek között vehették át okleveleiket az nyári egyetemek résztvevői július 12-én a Líceum Kápolnájában.
Az Idegennyelvi Képző és Szolgáltató Központ szervezésében zajló 2 hetes Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetemen 13 résztvevő, a kínai egyetemi hallgatók számára szervezett angol nyelvi táboron pedig 20 hallgató teljesítette sikeresen a követelményeket.
A záróünnepségen meglepetés is várta őket, az elkészült kisfilmet nézhettek meg a Nyári Egyetem programjairól, melyet nagy örömmel fogadtak. Viszonzásul a résztvevők is meglepetéssel készültek, elénekelték a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt.
A kéthetes kurzus során a napi 6 magyar mint idegen nyelv tanóra mellett számos kulturális program is várta a résztvevőket. A 10 különböző országból érkező hallgatók az előzetes nyelvi szintfelmérő alapján nyelvtudásuknak megfelelő csoportokban tanulhattak. A célnyelvi környezetben lévő nyelvtanulás rendkívül hasznos és motiváló, igazi nyelvhasználatot jelentett számukra a számos kulturális programon való részvétel. A nyelvi fejlődés mellett jó barátságok szövődtek, a résztvevők felejthetetlen élményekkel gazdagodtak.
https://uni-eszterhazy.hu/