Az év első három hónapjában 7,1 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a magyarországi szálláshelyek, amely 14 százalékkal haladta meg a tavalyi negyedéves számokat. A Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtöki közleménye szerint az első negyedéves számok alapján rekordév lehet az idei – írja az MTI. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint Budapest mellett valamennyi turisztikai térségben jelentősen nőtt a szálláshelyek forgalma. A térségek közel felénél kétszámjegyű volt a növekedés. A legnagyobb, 32 százalékos bővülést a Sopron-Fertő térségében regisztrálták, de a Balatonnál is közel 20 százalékos forgalomnövekedést tapasztalhattak a szálláshelyek.
Az MTÜ kiemelte, a vendégek több mint fele belföldi utazó volt, „vagyis több mint másfél millió honfitársunk indult pihenni az év első három hónapjában”, 14 százalékkal többen, mint egy évvel korábban, és összesen 3,3 millió éjszakát töltöttek a hazai szálláshelyeken. A vidék szálláshelyeinek zömét ők foglalták le, ugyanis a vendégéjszakák 72 százaléka származott a hazai turistáktól.
(infostart.hu)