Kilenc magyar négyesfogathajtó vehet részt a világeseményen.
Tizenhárom nemzet 42 versenyzője, köztük 13 világbajnok vesz részt a Szilvásváradon két hét múlva kezdődő négyesfogathajtó-vb-n, írta az MTI a szervezők szerdai tájékoztatása szerint. A közlemény szerint a világbajnokok között Lázár Zoltán, Dobrovitz József és ifj. Dobrovitz József „képviseli” a magyar színeket.
A mezőnyben ott lesz minden idők legeredményesebb hajtója, a tizenötszörös vb-győztes holland Ijsbrand Chardon és az utóbbi hat világbajnokságot sorozatban nyerő ausztrál Boyd Exell is. A rendező ország jogán Magyarország kilenc versenyzőt indíthat az eseményen.
A szeptember 4. és 8. között tartandó szilvásváradi négyesfogathajtó-világbajnokságot a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség szervezi, a szakmai hátteret a Magyar Lovassport Szövetség, az infrastruktúrát az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad adja. A program szeptember 4-én az állatorvosi ellenőrzéssel indul, az ünnepélyes megnyitó 18 órakor lesz. Szeptember 5-6-án 10 órai kezdéssel a díjhajtást, 7-én a maratonhajtást, 8-án az akadályhajtást rendezik. (heol.hu)
Fotó: Tóth Balázs/Heves Megyei Hírlap