Közel ezer diák dolgozott a nyáron a vármegyében

Idén is sikeres volt a nyári diákmunka program Heves vármegyében: az eredetileg tervezett 700 fő helyett összesen 985 diák dolgozott – 266 munkáltatónál – a munkaerőpiaci program támogatásával. A legtöbb fiatal önkormányzatoknál helyezkedett el, ahol főként adminisztratív és településüzemeltetési feladatokban szereztek munkatapasztalatot, de sokan vett részt önkormányzatok által szervezett programok megvalósításában, közterületek rendbetételében, kisebb karbantartási feladatokban is. A diákok 37%-át a turizmus és vendéglátás területén foglalkoztatták. A mezőgazdasági vállalkozások szezonális munkákban vették igénybe a fiatalok segítségét: zöldség- és gyümölcsbetakarítási, valamint szőlőtermesztéshez és borászathoz kapcsolódó feladatokban kínáltak lehetőséget. Ezen a területen hat vállalkozás 13 fiatalt foglalkoztatott. A program rekord számú részvétellel, kibővített – 190 millió forintos – keretösszeggel valósult meg idén a vármegyében. A diákoknak ezúttal is keresetet és munkaerőpiaci tapasztalatot, a vállalkozások, valamint önkormányzatok számára pedig értékes segítséget biztosított a program –írja a Heves Vármegyei Kormányhivatal.