Kezdődik a Barokk Fesztivál

A Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivált 2014 óta rendezik meg a stílushoz egyik legközelebb álló barokk városban, Egerben és a környékbeli településeken. A cél, hogy a történelmi Magyarország emlékeinek bemutatásával – elsősorban a barokk zenén keresztül – népszerűsítsék az igényes kultúrát a megyeszékhely melletti településeken is, így próbálnak minél több vidéki helyszínt bekapcsolni a rendezvények sorába – írják a szervezők. Fontosnak tartják, hogy a hazai élvonalbeli művészek mellett a fiatal pályakezdőket és a határon túli magyar együtteseket is megismertessük a közönséggel. Az idei június 27-e és 29-e között zajló, színes palettával rendelkező zenei esemény a néhány fős együtteseket éppúgy magukba foglalja, mint a kamaraopera előadásokat, vagy a szimfonikus zenekari koncerteket. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak.