Idén is Közlekedik a család

„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció
népszerű figyelemfelhívó-oktató sorozatában ezúttal az immár 14. családi közlekedésbiztonsági
verseny legfontosabb részleteivel foglalkozunk.
Jól tudjuk, hogy az oktatást nem lehet elég korán kezdeni. Nincs ez másképpen a biztonságos
közlekedésre való nevelésben sem. Érdemes hát körül járni, mit is tehetünk mi felnőttek azért, hogy
gyermekink egy biztonságosabb környezetben közlekedhessenek a jövőben.
Teszünk is a jövő generációja érdekében
Az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság, a Porsche Hungária Škoda márkaképviselete és az
Autós Nagykoalíció idén már 14. alkalommal rendezi meg Közlekedik a család elnevezésű
vetélkedőjét, amelyre minden magyarországi család jelentkezhet, ahol legalább az egyik szülőnek van
„B”-kategóriás jogosítványa és van legalább egy 6 és 17 év közötti gyermekük.
A vármegyei vetélkedők 20 győztese méri össze tudását és felkészültségét az országos döntőn, ahol
egyéb értékes nyeremények mellett a legjobbra a Škoda jóvoltából egy új Scala vár.
A vetélkedő lényege persze nem a nyeremény, hanem mindig a részvétel, amelynek során a
legfiatalabbak is nagyon hasznos tudással gazdagodnak és meggyőződésünk, hogy ezt a tapasztalatot
a mindennapok közlekedésében is használják, sőt tovább is adják társaiknak, legyen szó gyalogos,
autós, vagy kerékpáros közlekedésről.
A területi versenyekkel 2025. április 26-án induló vetélkedőről bővebb információt az esemény
megújult honlapján találhatnak az érdeklődők: https://www.kozlekedikacsalad.hu/
A példamutatás mindenekelőtt
Egy kisgyermeknek még nem lehet kifejezetten tanítani a közlekedés szabályait. De már ebben a
korban is nagyon fogékonyak a szokások iránt. Oktatás helyett tehát nincs más dolgunk, mint példát
mutatni nekik. És nem is kell bonyolult dolgokra gondolni, elég, ha mindig megállunk a piros
lámpánál, ha elmegyünk a zebráig ahelyett, hogy bárhol átkelnénk, ha mindig becsatoljuk a
biztonsági övet, a kerékpárt szabályosan áttoljuk a zebrán és persze nem száguldozunk.
Mivel a kisgyermeknek legnagyobb példaképei a szülei, ezért felnőttként a mi felelősségünk, hogy jó
példával elöl járva megmutassuk azokat az alapvető dolgokat, amitől később készségszinten törekszik
majd a biztonságra.
Mi lehetne komolyabb, mint egy játék?
A Közlekedik a család versenysorozat játékos vetélkedők teljesítése mellett, szórakoztatva tanít
felnőttet és gyermeket egyaránt. Nem csak a maga a verseny, de a felkészülés során rengeteg szabály
kerül szóba, amelyek a fiatalabb korosztálynak újdonságnak számíthatnak, a tapasztaltabbak számára
pedig mindig jól jön az ismétlés, a tudás frissítése.
Kövessék figyelemmel, nevezzenek, szurkoljanak idén is a Közlekedik a család országos vetélkedőjén!