eke

Hungarian Summit

 Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona rektor és Dr. Csáfor Hajnalka oktatási rektorhelyettes képviselte az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemet Floridában, a Hungarian Summit elnevezésű rendezvénysorozaton, amelynek célja, hogy hazánk minél jobb kapcsolatot építsen az Amerikai Egyesült Államokkal gazdasági, oktatási, társadalmi és kulturális területeken.
 A látogatás során az egyetem vezetésének lehetősége nyílt új hallgatói és oktatói mobilitási lehetőségek feltárására, közös kutatási és publikálási felületek azonosítására. A szakmai tanulmányút fontos célja volt emellett az egyetem ismertségének növelése a nemzetközi rangsorokban történő előrelépés okán, valamint tapasztalatszerzés a hallgatói szolgáltatások fejlesztése érdekében.
 Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem delegációja elsőként Florida legrégebbi, 1883-ban alapított felsőoktatási intézményét, a Stetson Egyetemet kereste fel, ahol annak akadémiai programjaival, támogatási rendszerével és nyüzsgő hallgatói életével ismerkedtek meg. A látogatáson kiemelt szerepet kapott az atlétika, mint sportág, melyben fényes sikereket ért el az amerikai intézmény.

https://uni-eszterhazy.hu/