Nos, a Honda SH 125i átlátszó változata nem a laborban fogant, bár annyira finoman kidolgozott kis szerkezetről van szó, hogy az sem lenne hihetetlen, ha kutatók és pipetták szorgos munkájának gyermeke lenne. A Vetro toldalékot a nevében az indokolja, hogy a burkolata átlátszó – vagy inkább áttetsző – és sejtetni engedi a műanyagok alatt megbúvó technika részleteit. Nem baj, hogy nem kristálytiszták az idomok, hiszen azért sok szépséget nem mutatnának. Jóságot annál inkább.
A Honda SH125 jó ideje a megbízhatóság és takarékosság szinonimája a városi robogósok között. Talán csak a PCX ért el akkora sikereket, mint az SH, ám utóbbi a nagy kerekei miatt biztosan kényelmesebb a vacak városi aszfalton. Ráadásul ahogy tulajdonosai tartják, egyszerűen nem lehet tönkretenni, megfutja a százat, ha nagyon kell, úgyhogy még agglomerációs ingázásra is használható.
A Vetro mindössze a burkolatban tér el a sima SH-tól, bár a tesztmotor furcsa zöldje nem tetszik mindenkinek és meg kell vallanom, én is a fanyalgók közé tartozom. Persze úriember ízlésről nem vitatkozik, a robogó használati értékéről pedig nem is érdemes vitatkozni. Az SH elképesztően fürge a maga terepén. Nyugodtan be lehet vele állni az autók elé a piros lámpánál, mire ők észbe kapnak az indulásnál, hetedhét határon túl járunk. Az sem jelent döccenőt, hogy a motorba start-stop rendszert szereltek, az önindító szerepét a fordított üzemű generátor tölti be. A gyakorlatban ezt úgy kell elképzelnünk, hogy a nullára lassulás után pár másodperccel leáll az egyébként is villanyvarrógép finomságával járó egyhengeres motor, majd a gázkar legkisebb megmozdítására azonnal életre is kel. A folyamat sokkal gyorsabb, mint ahogy ezt a pár szót elolvassuk, és igazság szerint miután visszaadtam a Hondának a robogót, már az összes többi motorkerékpárnál hiányoltam. Ha dugóban araszolunk és túl gyakran kell megállnunk, egy kapcsolóval ki is iktatható ez a képessége. A gyakorlati értelme persze vitatható, 100 kilométerenként talán pár deci üzemanyagot lehet ezzel megspórolni, de az SH amúgy is olyan keveset fogyaszt – átlagosan 2 litert -, hogy nem a start-stoppal fogjuk megmenteni a sarki jégsapkákat. Mégis valahol jó érzés, hogy feleslegesen nem ketyeg, amíg nem haladunk.
Ha pedig megyünk, akkor a 17 colos kerekek kellő stabilitást biztosítanak, már-már motorkerékpárosan lehet döntögetni a kanyarokban – persze a robogós csőváz merevségéhez képest. De hát nem is ebben kell jeleskednie, hanem abban, hogy gyorsan eljussunk egyik helyről a másikra, lehetőleg városon belül. És mivel ilyenkor hétköznapi felszereléseinket is magunkkal visszük – pénztárca, laptop, kiló kenyér, ki tudja, még mi – ezért nem árt, ha ezeket el is tudjuk pakolni valahová. Az SH nagy kerekei ebben speciel nem segítenek, hiszen pont ezek miatt nem marad túl sok hely a felhajtható ülés alatt. Egy nyitott bukó azért befér, meg még némi apróság, de a hátsó, elektromos zárral nyitható doboz azért nagyobb rakteret kínál. Az ülést és a benzintankot is gombnyomásra lehet nyitni a slusszkulcs mellől. Illetve annak helye mellől, mert az SH kulcs nélküli indítással is kényeztet, elég, ha a fizikai kulcs a zsebünkben van. Helyette egy forgókapcsolóval adhatjuk rá a gyújtást, amit először be kell nyomni, majd elfordítani, de ezt egy hét alatt sem sikerült üzembiztosan megszoknom. Kicsit mintha lassan reagálna a fordítás után, ettől azt hittem, hogy nem sikerült, úgyhogy újrakezdtem az egész folyamatot tekergetéssel, nyomkodással. Ezzel persze együtt lehet élni, illetve ki is lehet tapasztalni, de valahogy kilóg a többi, végtelen finomra csiszolt részlet közül.
Mert hát itt van például a műszerfal, ami már-már műalkotás. Krómkeretes, két részre osztott digitális kijelző, inverz számokkal, ami napfényben rendesen be tud csillanni, de olyan szép, hogy öröm ránézni. Lehet lépkedni a menüben is, igaz, nagyon alapszinten, de a főbb funkciók – megtett út, átlagfogyasztás – megvannak.
A Vetróért kért 1,5 millió forint nem tűnik kevésnek, van már olyan kínai-olasz nagymotor, ami ugyanennyibe kerül. Csakhogy nem szabad elfelejteni, hogy az SH évtizedek óta a piacon van és ezt a sok évet mind úgy töltötte el, hogy nem volt rá panasz. Úgyhogy kis szerencsével az érte kiadott pénz inkább befektetésnek minősül majd.