Idén Hangrád Vivien edző, a Street Workout Team Eger Egyesület vezetője kapta a „Felsőváros Csillaga” elismerést, melyet augusztus 23-én vehetett át a Nemzedékek terén rendezett ünnepségen. A fiatal díjazott nemcsak sportolóként, hanem igazi közösségépítőként is példát mutat. A rendezvény azért is jelentős, mert ezen a napon a Felsőváros apraja-nagyja együtt ünnepelt – zenével, játékkal, közös élményekkel és sok mosollyal. Mindez ezt jelzi, hogy milyen erős és összetartó közösség él itt, ahol a hagyomány, az értékek és az egymásra figyelés egyszerre vannak jelen. Az ünnepi műsort követően a kitüntetett Vágner Ákos polgármesterrel közösen ültetett fát a parkban.