Társulati évadzárót tartottak a Gárdonyi Géza Színházban. Szarvas József igazgató egy korszaktól is búcsúzott. Mint mondta: a városban negyven évvel ezelőtt nyílt lehetőség arra, hogy állandó társulata legyen a színháznak, melynek mai erejét az eltelt évtizedek megélt élményei, sikerei, tapasztalatai és előadásai adják. „Ezekre a tapasztalatokra, közösségi élményekre támaszkodva új utakra lépünk– fogalmazott az direktor. Kiemelte: olyan közösséget szeretne teremteni, amelynek tagjai arra törekszenek, hogy szoros kapcsolatot tartsanak a közönséggel, és a színház meghatározó szerepet töltsön be Eger kulturális életében. A HEOL tudósítása szerint a társulati ülésen átadták az Évad Művésze díjat, amelyet Emődi Attila táncművész kapott, az Évad Dolgozója elismerést pedig Szűcs Katalin munkaügyi előadó vehette át. Nyugdíjba vonulásuk alkalmából köszöntötték Lázár Rita rendezőasszisztenst és Várhelyi Dénes színművészt, akik évtizedeken át elhivatottan dolgoztak a színház sikereiért. Az igazgató ezt követően bemutatta a színház új munkatársait, majd a jelenlévők megismerhették a teátrum teljesen megújult arculatát is.