A szeptember 4-e és 8-a között tervezett szilvásváradi Négyesfogathajtó Világbajnoksághoz kapcsolódóan megújul a Szilvásvárad-Eger útvonal – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt., Ez azt jelenti, hogy az állami támogatásnak köszönhetően a Magyar Közút Nonprofit Zrt. lebonyolításában megújul a 25-ös főút, illetve a Szarvaskő-Vadna összekötő út összesen csaknem 22 kilométeres szakasza. A munkálatok idejére a beruházó és a kivitelező is a közlekedők türelmét és megértését kéri. Horváth László, a térség országgyűlési képviselője most közreadta közösségi oldalán, hogy elindult a felújítás.
– A szeptemberi szilvásváradi négyesfogathajtó világbajnokságra új burkolatot kap a települést Egerrel összekötő útszakasz – írta. A munkálatok idején félpályás jelzőőrös, illetve jelzőlámpás forgalomkorlátozás lesz érvényben. A felújítás során a közlekedők választhatnak egyéb alternatív útvonalat is, mint például Egerbakta – Bátor – Szúcs – Egercsehi településeken keresztül.
(heol.hu)