Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási toplistáját, közel két és félszer annyi foglalással, mint a második helyezett Budapest. A Balaton térsége a legkeresettebb régió, a foglalások harmadával, míg az apartman legkelendőbb szállástípus. A vendégek többsége két éjszakára foglalt szállást nyárra, a foglalások közel háromnegyede nem haladja meg a 170 ezer forintot. A városok között a második legnépszerűbb Budapest. Harmadik helyezett ezen a listán Eger, majd Balatonfüred. Szintén előkelő helyen szerepel Gyula és Hajdúszoboszló, két klasszikus fürdőváros, valamint Szeged, Pécs, Nyíregyháza és Balatonlelle is bekerült a tíz legnépszerűbb település közé. A nyári programok között idén is előkelő helyet foglalnak el a klasszikus hazai fürdők, várak és látványosságok. Szabó Zsolt, a Szallas.hu Programok és Attrakciók Üzletágának vezetője elmondta, hogy a Plázs Siófok, a Széchenyi Gyógyfürdő, a Hungarospa Hajdúszoboszló, valamint az egri és a szigligeti vár is kiemelkedő népszerűségnek örvend a nyári időszakban.