Látványos kísérletekkel, interaktív előadásokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen. A Kutatók Éjszakája keretében az egri és a jászberényi campuson mintegy 130 program közül lehet majd választani. Az esemény megnyitója az Eszterházy téren 26-án pénteken reggel 9 órakor lesz, amelyen Deli Daniella, az Energiaügyi Minisztérium klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár mond köszöntőt. A nap folyamán lehetőség lesz véradásra, próba nyelvvizsgára, pizza-periódusos rendszer készítésére, mentett állatok megismerésére, maratonfutásra, a történelem iránt érdeklődők régészkedhetnek vagy találkozhatnak végvári vitézekkel. Idén kiemelt téma a klímavédelem, amelynek ismereteit óriás társasjáték és képregény hozza közel a diákokhoz. Már ötödik éve annak, hogy az egyetem a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen szervezi a programokat. File Sándor, a HKIK főtitkára szavai szerint már közel 300-an. regisztráltak az üzemlátogatásokra, ahol egy fajta pályaorientációként helyi és környékbeli cégeket ismerhetnek meg az érdeklődők. Minden program ingyenesen látogatható, de a programok egy része regisztrációköteles!