dobobbb

„Dobóért” 2024

 Kimagasló munkájukért, „Dobóért” 2024 elismerésben részesült két dobós tanár – tette közzé Facebookon a Egri Dobó István Gimnázium. 
 Ferencné Major Klára 10 éve szervezi a Dobóban a német cserekapcsolatot. Az idei a tanévben is gondosan készítette elő és bonyolította le a német tanulók fogadását októberben, valamint a gimnázium tanulóinak kiutazását májusban. Ezzel együtt ő volt a diákok kísérőtanára is, Mudriczki Irén oktatóval együtt, a 10 napos németországi úton. Ezen kívül Ferencné Major Klára három éve a felelőse az iskolai Évkönyv szerkesztésének is.
 Murányi Beáta biológia és kémia szakos dobós tanár, a biológia-kémia-földrajz munkaközösség aktív tagja
Több évfolyamon tanított a biológia tagozaton és tartott magas színvonalú biológia fakultációs órákat. Szívén viseli azt, hogy a gimnázium tanulói minél többet halljanak az egészséges életmódról és az egészséges táplálkozásról. Ebből a célból rendezte meg idén is az Egészségnapot. Versenyekre folyamatosan készít fel diákokat, idén például a Fodor József Országos Biológia Versenyre vagy a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyre. Ebben az évben Bálint Bertalan 12.d osztályos tanítványa harmadik helyezést ért el a Tehetségútlevél tudományos konferencia országos döntőjében. (heol.hu)