Útlezárások lesznek Egerben a nemzeti ünnepen

Forgalomkorlátozások lesznek szombaton Egerben a nemzeti ünnep miatt. A Petőfi téren tartanak díszünnepséget, ezért lezárják a Klapka György út egy szakaszát. Az autókat a rendezvény ideje alatt, néhány órán keresztül más irányba terelik majd a rendőrök.

Még mindig érvényes a tűzgyújtási tilalom, gazt sem szabad égetni

Napok óta tűzgyújtási tilalom van érvényben Heves vármegyében. Tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek 200 méteres körzetében lévő külterületi ingatlanokon – olvasható a katasztrófavédelem oldalán. A tilalom – amely vonatkozik a parlag- és gazégetésre is – kiterjed a tűzrakóhelyekre, a vasút és közút menti fásításokra is. A tűzgyújtási tilalom ellenére […]

Változások az egri lomtalanításban

Egerben március 22-én kezdődik az idei lomtalanítás, amelyet körzetenként, külön hónapokban végeznek – közölte az Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Az idei év újdonsága, hogy az utcák listája családi házakra és társasházakra egyaránt érvényes. A lakók egy alkalommal, legfeljebb 2 köbméter lomot helyezhetnek ki, amelyet reggel 6 óráig kell az ingatlan elé tenni.

Elérhető a gépjárműadó-kalkulátor

Már elérhető a gépjárműadó-kalkulátor, amely egyszerűen, online, a felhasználó által megadott adatok alapján kiszámítja az adott gépjármű után fizetendő összeget. Igaz, hogy a gépjárműadó befizetésének határideje április 15-e, de a NAV kalkulátorával a kiadás – már a határozat átvételét megelőzően is – előre tervezhető. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden érintettnek kiszámolja, hogy mennyi […]

Egri orvosokra is voksolhatunk

szent-gyorgyi-albert-orvosi-dij-2019

9 jelöltje van a Markhot Ferenc Kórháznak, az intézményből is kikerülhet a Szent-Györgyi Albert Orvosi díj nyertese – tette közzé az egészségügyi intézet közösségi média oldalán. Mint írják az elismerés azoknak az orvosoknak jár, akik kivételes elhivatottsággal, szakmai tudással és emberi hozzáállással segítik betegeiket. Szavazni a szentgyorgyialbertorvosidij.hu webcímen lehet, március 10-éig – emlékeztet rá a […]

Ismét lehet vért adni Egerben

A következő napokban is véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat, Egerben is lesz lehetőség segíteni. A helyi bevásárló központban február 26-án 13:00 és 18:00 óra között tarthatják tű alá karjukat az érdeklődők. Az OVSZ ebben az időszakban is hangsúlyozza a vérkészlet feltöltésének fontosságát.

Technológiai Park épül Egerben

Zöld és innovatív technológiai megoldások bevezetését célozza meg az a Technológiai Park, melynek létrejöttéről kötött megállapodást az Önkormányzat, a HRT Technológiai Parkba betelepült vállalkozások, valamint a Tudományos és Technológiai Parkok Szövetségének képviselői – közölte a HRT cégcsoport. Közleményük szerint az együttműködés révén a résztvevők előnyben részesítik a megújuló energiaforrások közös hasznosítását, az energiatároló kapacitások kiépítését […]

Folytatódik a vízhálózat rekonstrukciója

Folytatódik Egerben a vízhálózat rekonstrukciója 2025-ben. Új medencét is épít a vízmű Egerben – hangzott el a csütörtöki városi közgyűlésen. A vízmű és az egri önkormányzat közötti megállapodásban egy apró, technikai módosítás is a közgyűlés elé került csütörtökön – tájékoztat róla a heol. Elindult egy program, melyről a vízmű folyamatosan egyeztet az önkormányzattal – mondta […]

Hevesben a legtöbb az influenzás

Háromszorosára nőtt az infuenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma egy hét alatt a vármegyében – tájékoztat róla a Heves Vármegyei Kormányhivatal. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ friss országos adatai szerint január 20. és 26. között Hevesben nőtt leginkább az influenzások aránya, de más, akut légúti fertőzés tüneteivel is sokan fordultak orvoshoz. Az országos adatok szerint a betegek […]

Kevesebb a koronavírusos

Csökkent a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján. Azt írták, hogy az év 4. hetében a szennyvízben a koronavírus átlagkoncentrációja országos szinten csökkent. Csökkenést figyeltek meg többek között Egerben is, sőt, kifejezetten alacsony koncentrációt mértek a szakemberek szűkebb hazánkban. Az NNGYK közlése szerint a következő […]