A szilveszteri tűzijátékok biztonságos használatára hívta fel a figyelmet szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel emlékeztetett, tavaly szilveszterkor 34 tűz keletkezett tűzijátékok miatt, a legtöbbször kigyulladt tuják, kukák miatt és tűzijáték égő maradványaihoz riasztották a tűzoltókat, de volt, ahol társasház erkélyére esett tűzijáték miatt keletkezett tűz. Több kutya is megrémült, beszorult valahová, a tűzoltóknak kellett kimenteniük őket. A szóvivő hangsúlyozta, a tűzijátékokkal kapcsolatos tűzmegelőzés már a vásárlásnál kezdődik, nem mindegy ugyanis, hogy hol szerezzük be ezeket az eszközöket. Ne vásároljunk tűzijátékot aluljáróban, piacon vagy csomagtartóból, mert az így beszerzett pirotechnikai termékek nem biztos, hogy tűzvédelmi szempontból megfelelőek – írta közleményében. Hozzátette, internetes rendelésnél fontos a körültekintő választás, lehetőség szerint magyar cégtől rendeljünk, mert ezek termékei megfelelnek a hazai szabályozásnak. A szilveszteri tűzijátékokat december 28. és 31. között lehet megvásárolni az erre kijelölt legális árusítóhelyeken, jellemzően plázák, nagyobb üzletek parkolóiban felállított konténerekben – ismertette, hozzátéve, ezeket a hatóságok ellenőrzik, itt szakképzett árusoktól lehet tűzvédelmi szempontból is megfelelő tűzijátékokat kapni.