A teljesen elektromos Puma, a Gen-E még csak egy előszériás modell volt, március első felében érkezhetnek be Magyarországra az első sorozatgyártású kocsik. Ha az autó csomagtartója kapcsán a sima modellnél megaboxot emleget a szaksajtó, itt már gigaboxot, köszönhetően egyebek között az eltűnt üzemanyagtanknak. Literben összesen 566 liter a rakodókapacitás, ami egy ekkora autótól tényleg nagy szám, ebből 145 liter a kivehető csomagtérpadló alatti GigaBox.
Elöl, a benzinmotor helyén a mérnökök egy 43 literes első tárolórekeszt is kialakítottak; ez ideális hely az olyan tartozékok tárolásához, amelyekre akkor is szükség lehet, amikor a csomagtér tele van pakolva. Praktikusan alkalmas egyebek között a töltőkábelek befogadására is.
Az új elektromos Puma főbb jellemzői kategóriájában versenyképesek, a 13,1 kWh/100 kilométeres átlagfogyasztás korrekt. Százas sprintje nyolc másodperc, a valamivel több, mint 1,5 tonnás autó végsebessége 160 kilométer/óra. Vagyis a vagyis a Puma Gen-E voltaképpen olyan, mintha a Puma ST lényegét örökítették volna a mérnökök elektromos változatba.
A maximum 100 kW-os egyenáramú gyorstöltővel 10-ről 80 százalékra 23 perc alatt tölthető fel a 376 kilométer hatótávot biztosító 43 kWh kapacitású akkumulátor. Az autó várható ára a tervek szerint 13 millió forint alatt marad.
Az új modell szemből más, mint a „sima” Puma, a hagyományos hűtőrácsot egy látványos, a Ford Mustang Mach-E elektromos SUV által ihletett pajzs dizájn váltotta fel, frissebb arculatot kölcsönözve az autónak. A pozitív benyomást tovább erősítik az egyedi könnyűfém keréktárcsák is. Az éles vonallakkal határolt, modern formák az utastérben is visszaköszönnek.
A Ford legújabb generációs SYNC 4 infotainment rendszerének felhőalapú navigációjával a Puma Gen-E vezetője mindig megtalálja az ideális útvonalat a zsúfolt városi forgalomban, miközben a vezeték nélküli Apple CarPlay és Android Auto segítségével kábeles kapcsolat nélkül hangolhatja össze az okostelefonon futó alkalmazásokat és információkat az autó rendszerével.
A kormánykerék mögött kapott helyet az elektronikus menetválasztó, amivel a vezető kapcsolhat az előremeneti, az üres és a hátrameneti fokozatok közt; ez egyébként ugyanolyan jól kézre esik, mint az irányjelző. A választható egypedálos vezetéssel még kényelmesebb a városi autózás, függetlenül attól, hogy a sofőr éppen melyiket használja a négy választható üzemmódból.
A Ford Otosan modern összeszerelő üzemében, a romániai Craiovában gyártott autóba olyan hajtásláncot építenek be, amely a márka halewoodi üzemében készült az Egyesült Királyságban. A Puma Gen-E már előrendelhető a kedvezményes 12.880.000 forintos induló áron, az első vásárlók már 2025 tavaszán átvehetik új autójukat.
A Ford Otosan 2023 őszén avatta fel a forradalmian megújult Yeniköy összeszerelő üzemet, amely egy rekordméretű, 2 milliárd eurós beruházás részeként az autógyártás új dimenzióját nyitotta meg Törökországban. Itt készül egyebek között a Tourneo Custom elektromos hajtású változata is, amit Ford Magyarország évindító sajtóeseményén bemutatott.
Fejlett napenergia-technológia, mesterséges intelligencia által irányított gyártási folyamatok és alacsonyabb zajszinttel működő gyártósorok – hogy csak néhányat említsünk az újonnan bevezetett, innovatív megoldások közül. A „sima” modellek után tavaly megkezdődött a E-Transit Custom és E-Tourneo Custom modellek sorozatgyártása is. Olyan fenntartható technológiák alkalmazásával, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy 2030-ra a Ford Otosan összes törökországi létesítménye karbonsemlegesen működjön.
A magán- és céges használatra egyaránt alkalmas Tourneo Custom modellben akár kilencen is utazhatnak. Kifejezetten prémium felszereltségű; jó példa erre a rugalmasan állítható, síneken tologatható két hátsó üléssor, a motoros mozgatású oldalajtók, a B&O audiorendszer, a panoráma napfénytető és az innovatív, billenthető kormánykerék.
A komfortérzetet tovább javítja az új generációs járműtervezési módszereknek köszönhető kifinomultság és járműdinamika. A rugózási kényelmet és a menetstabilitást új szintre emeli a független hátsó felfüggesztéssel kialakított, optimalizált futómű.
E-Tourneo Custom elektromos hajtáslánca egy 64 kWh valós teljesítményű akkumulátor-csomagból és egy 160 kW-os elektromotorból áll; ez a modellváltozat 325 kilométeres hatótávolságot biztosít.
A kifinomult, mégis praktikus dizájn az utastér kialakítását is meghatározza, és a stílusos két- vagy háromüléses első kabinszekció az eddiginél jóval több technológiát és kényelmet kínál. A műszerfalon egy ergonomikusan elhelyezett, 13 colos érintőképernyő kapott helyet, ezen fut a SYNC 4 infotainment rendszer is. Ez, és az új digitális műszeregység egy ösztönösen kezelhető, vezetőközpontú cockpitet alkot, ahol az autóban ülők az alapáras, vezeték nélküli Android Auto és Apple CarPlay rendszerrel kényelmesen és biztonságosan használhatják okoseszközeiket.
A Tourneo személyszállítók családjából először a Tourneo Custom modellben jelenik meg az Ajtónyitási Figyelmeztetés. Ez a hasznos funkció jelzi az ajtót nyitó utasoknak a közeledő járműveket – például a kerékpárosokat –, így elkerülhetők a ‘rányitásos’ balesetek, emellett pedig segít a szülőknek észlelni, hogy a hátul utazó gyermekük kinyitotta az oldalsó tolóajtót, és kiszaladhat a forgalomba.
Az E-Tourneo Custom tisztán elektromos hajtáslánca egypedálos megoldással vezérelhető, ami még nyugodtabb és kényelmesebb vezetést biztosít. A 11 kW-os, háromfázisú váltóáramú fedélzeti töltővel kevesebb, mint 8 óra alatt teljesen felölthető az akkumulátor, míg egy 125 kW teljesítményű egyenáramúval 41 perc alatt 15-80 százalékra tölthető fel a jármű.
A Tourneo Custom elektromos változatában a Pro Power Onboard rendszerrel maradéktalanul kiaknázhatók az autó lehetőségei, hiszen a kabin első részében található két darab 2,3 kW-os konnektorról azokon a helyeken is gond nélkül működtethetők a digitális eszközök, sport- és kemping-felszerelések, ahol nem áll rendelkezésre elektromos hálózat.
A teljes nevén M1 Busz 340 L1H1 160 kWh/214LE RWD modell bruttó ára 23.380.000 forinttól indul – Ford Credit Finanszírozással.