Tartósan sikerült megfordítani a negatív erdőtelepítési trendet az Országfásítási Program 2019-es meghirdetésével.
Az elmúlt öt évben 184 millió darab új fát ültettünk el – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az ország zöld vagyonának legfontosabb elemét az erdők jelentik, olyan kiemelt közcélokat szolgálnak, mint a klímavédelem, a szénmegkötés vagy a biodiverzitás megőrzése. Az Agrárminisztérium éppen ezért stratégiai elemként tekint az ország erdővagyonára. Az ország fával borított területének gyarapodása a jövőnk záloga, ezzel a szemlélettel hirdette meg a tárca az Országfásítási Programot – tette hozzá.
A kezdeményezés eredményességét jól jelzi, hogy 2019 óta 184 millió darab új fát ültettek el az ország erdőterületének növelése érdekében. Ebből több mint 172 millió fa a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítései keretében került a földbe. Az állami erdészeti társaságok közreműködésének köszönhetően 4,3 millió fával gyarapodott az Újszülöttek Erdeje Program és 7 milliót tettek ki a mintafásítási kezdeményezések, és a természetes úton befásodott területek erdővé alakítására is 430 ezer facsemetét használtak fel az állami erdészeti társaságok szakemberei. Az elmúlt öt évben a legtöbb erdőt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében (5829 hektár), Hajdú-Bihar vármegyében (2614 hektár) és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében (2396 hektár) telepítettek – sorolta Nagy István.
(agroinform.hu)