Augusztus 30-ig, néhány szakaszon pedig augusztus 26-ig tart az útfelújítás Eger és Szilvásvárad között. A három közül két vasúti híd alatt már lesüllyesztették az útpályát, míg a harmadikon, Szarvaskő és Almár között még csak az úttest egyik felével végeztek. Ezen kívül néhány helyen hátra van még az aszfaltozás, így például a már említett Almár és Szarvaskő közötti hídkörnyékén, valamint az egykori tardosi fogadó közelében húzódó útszakaszon. Az utat a négyesfogathajtó világbajnokság miatt újítják fel, az eseményt szeptember 4-8. között rendezik Szilvásváradon.
Heol.hu