itelet

Állami bértámogatások szabálytalan felhasználása miatt emelt vádat az ügyészség két verpeléti lakos ellen

Az Egri Járási Ügyészség egy középkorú férfit és egy nőt vádol azzal, hogy a 2019. év folyamán együttesen több mint tizenegymillió forint összegű vagyoni hátrányt okoztak az Európai Szociális Alapnak, illetve a Magyar Állam költségvetésének. A vádlottak egyike – annak felszámolásáig – a verpeléti székhelyű Roma-Magyar Egyesület tényleges vezetője volt, míg a nő nem kötődött a civil szervezethez, ennek ellenére folyamatosan segítséget nyújtott a bűncselekmény elkövetéséhez.  2019 év elején a férfi az „Út a munkaerőpiacra” elnevezésű kiemelt munkaerő-piaci programban különböző összegű bértámogatások elnyerése érdekében több személy rendszeres foglalkoztatása kapcsán kérelmet nyújtott be az illetékes járási hivatalhoz. Később munkaerő-piaci programban nyújtható 100%-os bérköltség támogatást pályázott meg. Mindkét pályázat sikeres volt, az egyesület bértámogatásokhoz jutott. A munkavállalókat azonban ténylegesen nem a támogatási szerződésekben kikötött, hanem annál alacsonyabb bérért foglalkoztatták, így ők a munkaerő-piaci programban szereplő összegeknek csupán a töredékét kapták kézhez.  A járási ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével és többrendbeli, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja az elkövetőket.

(Ügyészség)