A Ford Ausztrália nem kíméli a hamarosan megjelenő Ranger Super Duty nevű változatát. A kifejezetten kemény terepre szánt és nehéz munkára tervezett pickupot korábban egy speciális pályán kínozták és különböző buckákon, gödrökön és akadályokon keresztül hajtották, ezzel évekig tartó durva kínzást szimulálva. A tesztpálya azonban csak egy bizonyos pontig működik, ki kell vinni az autót és megnézni, hogy mit művel élesben. Éppen ezt tette a Ford Ausztrália és tetőig betemette sárral veretés közben a Ranger új változatát.
Direkt nem mosták le a sarat az alapból fehér tesztautóról, a különböző etapok között pedig hagyták rászáradni. Az első tesztek előtt mindig megmérték, egy ponton pedig kiderült, hogy 600 kiló súlytöbbletet jelent az autóra ragadt, keményre kötött agyagos sár. Ez azonban nem volt elég a szadista mérnököknek, a rengeteg sáron túl további egy tonnányi súlyt akasztottak az autó mögé, hogy egész nap vonszolja nehéz terepen. A tesztelők bíznak benne, hogy ezt a megmérettetést az autónak bírnia kell, hiszen a Super Duty változat elméletileg akár 4,5 tonnát is vontathat. Éppen ezért a helyi piacra fejlesztett kivitel kifejezetten csak a háromliteres, V6-os dízellel lesz elérhető.
A Ford Ausztrália szakemberei elmondták, hogy a sár nem csak az extra súly miatt jelenthet problémát egy ilyen autónak. A motortérbe jutva kárt tehet az olyan nyitott alkatrészekben, mint például a generátor vagy a hűtőventilátorok. Emellett a sár szigetel, így ronthatja a hűtés hatásfokát, illetve el is tömíthet a működéshez elengedhetetlen dolgokat – a korrozív hatásáról nem is beszélve. Éppen ezért létfontosságú életszerű környezetben hajtani és vizsgálni, hogy hol milyen módszerrel védhetik a mechanikai és elektronikai alkatrészeket a sár káros hatásaitól.
A Ford ragaszkodik a durva tesztekhez, hiszen Ausztráliában sokszor ilyen vagy ehhez hasonló kínzást kell kibírniuk a Ranger Super Duty-hoz hasonló munkagépeknek. Próbálják még az életszerű körülményeknél is extrémebb helyzetbe hozni az autókat és még van is rá idejük, hiszen az értékesítés csak 2026 első felében kezdődik Ausztráliában. Arról egyelőre nincs hír, hogy más piacokon elérhető lesz-e a Super Duty kivitel.
