|
A magyar íróakadémia legújabb képzésével, a közéleti beszédíró mesterkurzussal ismerkedhetnek meg az Oktatóra március 9-i adásában.
Megtudhatják kik állnak legmeggyőzőbb politikusaink mögött, s milyen út vezet a kampánycsapat egyik legfontosabb pozíciójáig.
A hazai képzési palettán egyedülállónak számítanak a Magyar íróakadémia kurzusai. A közelmúltban indítottak szépíró, dalszövegíró, a minőségi bulvár címen újságírő tanfolyamokat, de még bestseller író képzést is szerveztek a szavak szerelmeseinek.
A közéleti beszédíró mesterkurzuson a politikusok mögötti háttérmunkásokat tanítják meg a szakma fortélyaira. Milyen is a Magyar íróakadémia? Magyarországot szokás költőnemzetnek hívni, hiszen állítólag itt születik az egy főre eső legtöbb vers a világon. Ehhez képest meghökkentő, hogy nincs semmilyen professzionális szépíró képzés. A MIA hiánypótló kezdeményezés kíván lenni, amely előképének tekinti a múlt század elején működő legendássá vált Négyessy László vezette stílusgyakorlati szemináriumokat, amit többek között Babits Mihály, Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső is látogatott, írja honlapján az íróakadémia.
Az e hónapban induló beszédíró képzés keretében az érdeklődők Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor beszédíróinak segítségével sajátjthatják el a közéleti beszédírás fortélyait.
Oroszlán Éva, programvezető úgy nyilatkozott: komoly terepfelmérés előzte meg a kurzus elindítását. Ma már itthon is nagy igény van arra, hogy a kommunikációs szakemberek elsajátítsák a beszédírást. Amerikai kutatások bizonyítják, hogy a vezetői munka 70 százalékban kommunikáció. Az íróakadémia képzése azért hiánypótló, mert a felsőoktatás kommunikációs képzéseiből még mindig hiányzik a beszédírás oktatás. A mesterkurzus oktatói között lesznek nyelvészek, kommunikciós szakértők, kormányszóvivő és kultuszminiszter is. Egy szemeszter ötször egy napos képzésből áll. A hallgatók csütörtökönként látogatják az órákat, a helyszín egyelőre Budapest, de ha érdeklődés mutatkozik, nem kizárt, hogy vidéken is elérhető lesz a program. A mesterkurzus államilag elismert, így a Magyar íróakadémia tanusítvánnyal bizonyítja, hogy egy hallgató professzionális beszédírói képzésben részesült.
Az elmúlt napokban keveset pihentek a kampánycsapatok tagjai, köztük a beszédírókkal. A népszavazást megelőző időszakban sok politikus, pártvezér tartott beszédet ugyanabban a témában, mégis minden megszólalást egyedinek érezhetett a közönség. Ez a beszédíró szakembereknek köszönhető. Ők a meggyőzés mesterei, ők adják a szájakba a mélyreható szavakat. Ebből a tudásból kaphatnak egy adagot azok, akik az íróakadémia beszédíró mesterkurzusára jelentkeznek. A képzés felkért előadója, az EKF docense, Dr. Aczél Petra is.
„Az íróakadéminak én most felkért előadója vagyok, tehát nem beavatott, de azt tudom, hogy most már pár szemeszter óta megpróbálnak olyan piacképes képzéseket nyújtani amelyek kifejezetten az írásra vonatkoznak, a minőségi bulvártól kezdve a slágergyárosig egy üsszefogott jó, és lehetőleg komoly előadókkal fémjelzett kurzust csinálnak, azért hogy az emberek az élet új kommunikációs helyzeteiben is megtanuljanak írni. A mesterkurzus azt jelenti, hogy aki elvégzi, az annak a területnek avatott képviselője lesz, mestere. Ez egy felsőbb képzési rend, de itt inkább azt jelenti, hogy az adott terület mesterei tartják. Tudomásom szerint direkt előfeltétele nincs a kurzusnak, de a felhívás elsősorban fiatal, főiskolai, egyetemi hallgatóknak szól, de ez nem jelenti azt, hogy ide nem fog eljönni másoddiplomás, aki szintén oktatásban van. Maga a csatorna, amin keresztül eljuthat az kifejezetten felsőoktatási. Nem tudok olyan kizáró okról, hgy például középiskolás nem jöhetne.
Minden közéleti szereplő, politikus mögött áll egy tehetséges kommunikációs szakember – mondják a hozzáértők. Bár a beszédjrók személyisége sokáig ismeretlen maradt, inkább háttérmunkásoknak tekinthettük őket, egyre többet hallunk munkájukról. Pedig a beszédíróké ősi foglalkozás.
„Ez a szakma nagyon modern és egyben nagyon régi. Amióta az emberek társadalomban valahogy megpróbálnak egymással meggyűrkőzni azóta beszédhez való értés hatalmi szerepet jelent. Az együttélésünk voltaképpen a létható kommunikáción alapszik, tehát a medializálható komunikáción, akkor ez különös jelentőséggel bír. A politikusok beszédei, a nyilatkozatot készítők, és például az Ön munkája retorikai kategória. Minden egyes közéleti szeeplő mögött, elvileg áll egy ütőképes gárda, aki erre ügyel, de ma már erre forrás is van. Ebből a gárdából általában egy valaki csak a kommunikációt gyártja, abből beszédet, nyilatkozatot, sajtóanyagot, egyebet. Ez az egyik nagyon fontos hasznosulása. A másik, hogy ugyanezzel a tudással ezeket a beszédeket kiválóan lehet elemezni. Az ember megtanul egy módszert, amely odatehető a szociológus, a politológus mellé, és meg tudja mutatni, hogy az amit a közéletben hallottunk, kommunikációs szepontból mire utal, milyen jelenségek, tartalmak jelennek meg benne. Harmadrészt ez a tudás lehetőséget teremt egy újfajta vállakozói étoszra, a koomuikációs szolgáltatásokra. Aki ezt megtanulja, az képessé válik ennek oktatására, megtaníthat hogyan kell interjút készíteni, adni, hogyn nyilatkozzon meg minden kérdésben, logikusan, tetszetősen, érvelősen még hozzá, hatást gyakorlóan. Lehet olyan vállalkozást is indjtani egy ilyen kurzus után, hogy valaki kommunikációs gyorssgélyt, a választott képviselőnek, vagy polgármesternek ír gyorsan egy beszédet, megnézi a sajtóanyagát. Majdnem olyan mint egy msfajta szolgáltatást, lehet beszédet is szolgéltatni.
Megjegyzem én ifjú koromban csinltam beszédírást, nagyon nem könnyű. Pontosan az ennek a gyakorlatnak a lényege, hogy az ember megtanulja arra írni a beszédet, akinek készül.
A szakma alapelve, hogy annak a szemszögéből kell írni a beszédet, akinek készítjük, figyelembe véve a célközönséget. De hogy sajátítható el ez az a mások érzelmeire ható technika, mi a meggyőzés kulcsa? A népszavazási kampány végeztével erről is faggattam a szakembert.
„A kurzus két részre oszlik: egy előadássorozatra és egy gyakorlati részre. Alapvetően a technika a görögöktől származik. A technika lényege, hogy minden tárgyban meg kell tanulni jól beszélni. Nem jó nagyon külön választani a beszédjrás technikáját attól amiről szól. Ez egy kicsit olyan, mint helyesjrást tanulni anéélkül, hogy valaha írnánk. Tehát mindg témán kell gyakorolni, és mindig kommunikációs helyzetben gyakorolunk. Alapvetően a jó beszédírási kurzus arról szól, hogy valaki egy beszédet ír, de azt húszféleképpen. A saját nevében, egy hjres ember nevében, most nőknek, most férfiaknak, kisgyerekeknek, és rengeteg féleképpen átdolgozza. Nagyon fontos része a technikának az, hogy megtanulja az illető,hogy az hogy a beszéd szerkezete nem egy felesleges rossz, amit meg kell tanulni, hanem a szerkezetbe van kódolva a hatás. Attól lesz hatásos, hogy tudom, hogy milyen szerkezeti elemeket hogyan használok. És az utolsó pont, az érvelés technikája. A jó beszéd minden esetben vagy benyomást gyakorol vagy meggyőz. Mindenképpen megmozdít valamit, az érzeteinket, gondolatainkat vagy az attitűdünket.Ehhez valóban kell tudni az érvelés technikáit Módszereit, felismerését, ellenőrzését. Hányszor van olyan, hogy hallunk egy jó beszédet, tudom, hogx ugxanarról a témáról fogunk beszélni, tudom, hogy mit használhatok fel az érveléséből – ellene. Ez persze ne egy csúnyaharc, ez inkább egy szellemi bajvívás.
A politikusoknak is különösen ajánlható, annak elelnére, hogy a mai politikusok már megoldják egyéni képzésben. Minden jó kurzus első, hosszú fázisa, hogy felismerem a hibákat. Jö egy rácsodálkozó, felismerő szakasza az ismereteknek és ebből merjti aztán az ember az önkriikus, reflexív magatartást, a valódi tanulás épülése elkezdődik. Először észre fogom venni, hogy például ennek vagy annak a reklászüvegnek az érvelése valami őrült non sense. Tudom azt is, hogy hogy lehetnie jobb. de azt is tudom, hogy hogyan beszljek le valakit arról, hogy ne vegye meg a terméket ez alapján.
Elsőkörben mindekit szeretnék elkeserjteni, mivel Civero azt mondta, hogy szónoknak születni kell. Nem meglévő képességekre kell hagyatkozni, hanem igényekre. Az aki örömét leli a kifejezésben, aki lát abban lehetőságet, hogy az érvényesülését kommunikáció útján oldja meg –vannak ilyenek, különösena fiatalok között - , hoogy elgondolkodik utólag egy helyzeten, hogy mit rontott el, akiben van elemzési készség, és akinek céljai vannak azzal, hogy jó beszédet mondjon, annak mindenképp javaslom, hogy jöjjön el és nézzen meg egy ilyen kurzust.
Interneten minden információ elérhető a kurzusról, ami most Budapesten van, de ha van rá igény, akkor mozdukni fog. Rengeteg féle előadót szerveztek, nagyon beszédes a névsor. |