Vissza a hírekhez


    
    Új vezető a Városgondozásnál

Június 15-től van új új vezetője a Városgondozás Eger Kft-nek Forgó János személyében, aki egy igazi szakembernek számít a területen, ennek megfelelően számos ponton javítani kíván a nem titkoltan sok sebből vérző feladatellátás eddigi menetén. Mint elmondta, jelenleg a város porszívózása zajlik, hiszen hatalmas szemét halmozódott fel az utcákon. Forgó János elmondta, hogy az eddigi 3 helyett, immár 6 körzetre osztották a várost, így ennek megfelelően nagyobb létszámú gárdával jobban elosztott területeken takarítják a Egert. Kiderült az is, hogy immár külön tevékenységként végzik a hulladékkezelést - szállítást és a város tisztán tartását. Előbbi az Egru Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. feladatkörébe tartozik, míg utóbbi maradt a Városgondozásnál. Forgó János újdonságként említette, hogy vissza kínáják állítani a régen működött - és ma is több európai nagyvárosban létező - parkőri rendszert, amelynek nyomán Eger zöldterületei is nagyobb biztonságban lesznek a szemetelők és rongálók elől. 

 

Fotó: Heol.hu

 

 



MTI Hírfelhasználó


 





 

 


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu
A weboldal tulajdonosa a Starbox Média Kft. (3300 Eger, Trinitárius út 1.)