Vissza a hírekhez


    
    Nők is ülnek ittasan volán mögé

Az Egri Törvényszék a heolnak adott tájékoztatásában hívta fel a figyelmet arra, hogy nem csak a férfiak, hellyel-közzel a hölgyek is ülnek ittas állapotban volán mögé. Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy 42 éves nő ellen, aki tavaly karácsony előtt az egri Szalapart utcában teherautóval furikázott pityókásan. A dombról lefelé jövet, az utca végén végighúzta egy parkoló személyautó oldalát, de megállás nélkül továbbhajtott. A később azonosított asszony közepes fokban volt ittas. Az ügyészség K. ­Edinát ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés vétségével vádolja, s vele szemben pénzbüntetésre, járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés alkalmazására tett indítványt.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség két nőt is bíróság elé állított ittas járművezetés miatt. Az egyikük – 55 éves asszony – múlt év októberének végén nappal Szihalom belterületén vezette kocsiját mámorosan. Áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, nekiment egy út szélén parkoló autónak, majd az árokban landolt. Kiderült, hogy az alkoholkoncentráció meghaladta esetében a két ezreléket. Az indítványnak megfelelően a bíróság 198 ezer forint pénzbüntetésre ítélte az asszonyt, s egy év négy hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől. – idézte fel dt. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.

 

 



MTI Hírfelhasználó


 





 

 


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu
A weboldal tulajdonosa a Starbox Média Kft. (3300 Eger, Trinitárius út 1.)