Vissza a hírekhez


    
    Lélekhangoló adventi koncertsorozat indul Heves megyében

Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke felkérésére Báder Ernő hegedűművész és öt tagú cigányzenekara 12 fellépésből álló koncertsorozattal segít az ünnepre hangolódásban. A koncerthelyszínek többsége gyermekeket vagy időseket ellátó bentlakásos otthon, ahol a csodálatos dallamok segítenek az adventi időszak szépségének megélésében.

Szabó Róbert a pénteki, megyeházán tartott sajtótájékoztatóján elmondta, számára kiemelten fontos, hogy azokra az emberekre is gondoljanak, akik nem tölthetik családjuk körében az ünnepet. Az elnök hangsúlyozta, elkötelezettsége mellett az elnöki keretéből nyújtott anyagi támogatással fedezi a bentlakásos intézményekben megvalósuló programsorozatot. Báder Ernő és zenekara minden bizonnyal felejthetetlen élményekkel gazdagítja mindazokat, akik meghallgatják a különleges, ünnepi dalválogatásukat.

A koncertek zenei összeállítását minden helyszínen a hallgatóságra szabják. A gyermekotthonokban kedves, közösen énekelhető dalokkal készülnek, az idősek otthonában pedig magyar nóták és klasszikus karácsonyi slágerek is szerepelnek majd a repertoárjukban – fogalmazott a sajtótájékoztatón Báder Ernő. A zenekarvezető kiemelte: örömmel tesznek eleget Szabó Róbert felkérésének, hiszen számukra az a legnagyobb boldogság, ha a zene közvetítésével mindenhová eljut a szeretet üzenete, ha fényt gyújthatnak a gyermekek vagy az idős emberek lelkében. 

 

FOTÓ: Lénárt Márton

 

 



MTI Hírfelhasználó


 





 

 


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu
A weboldal tulajdonosa a Starbox Média Kft. (3300 Eger, Trinitárius út 1.)