Vissza a hírekhez


    
    24 óra - Két baleset történt

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába az elmúlt 24 órában 2 közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Az eddigi adatok alapján Egerben, a Szederkényi Nándor utca és a Szvorényi utca kereszteződésénél 2018. november 6-án 13 óra körül egy elektromos kerekesszékkel közlekedő idős férfi úgy haladt át az úttesten, hogy nem biztosított elsőbbséget egy neki balról érkező személyautónak, mely elütötte. A helyi lakost a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, azonban a baleset következtében olyan súlyos sérülései keletkeztek, hogy később életét vesztette.

Egy turai férfi a délelőtti órákban Kerekharaszton, a Herédi úton balra történő kanyarodása közben összeütközött egy őt előző jármű elejének, melynek következtében a kanyarodó személygépkocsi vezetője megsérült. A baleset körülményeit a Hatvani Rendőrkapitányság vizsgálja.

A rendőrök 3 személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és 1 járművezetőt ittas vezetés gyanúja miatt, valamint 5 személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

 

 



MTI Hírfelhasználó


 





 

 


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu
A weboldal tulajdonosa a Starbox Média Kft. (3300 Eger, Trinitárius út 1.)