Vissza a hírekhez


    
    Egri vár emlékérmét bocsátott ki a Nemzeti Bank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Egri vár megnevezéssel tízezer forint névértékű ezüst és kétezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki az egri Dobó István Vármúzeum és a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja jóvoltából megvalósuló Fegyvermustra című interaktív kiállítás megnyitó ünnepségén pénteken. 

    Az emlékérmék a 2004-ben indult Magyar várak sorozat részeként jelennek meg, amelyben eddig visegrádi, diósgyőri, munkácsi, gyulai, siklósi, a kőszegi, valamint a szigetvári darabok jelentek meg - közölte csütörtökön az MNB az MTI-vel.
    Az Egri vár érmék Magyarország törvényes fizetőeszközei, de nem forgalmi célokat szolgálnak. Elsődleges szerepük a figyelemfelhívás, az ismeretterjesztés, valamint a tisztelgés a magyar nemzet meghatározó történelmi eseményei és hősei előtt. 
    A csak értékjelzésükben különböző emlékérméket Szunyogh László szobrászművész tervezte. 
    Az érmék előlapján a híres várvédő kapitány, Dobó István páncélos, sisakos mellképe jelenik meg oldalnézetből ábrázolva, felső köriratban a Dobó István felirat olvasható. A kapitány alakjától jobbra egy szőlőlevél látható, utalva szőlőbirtokosi tevékenységére és a felvirágzó egri bortermelésre. Itt találhatók az emlékérmék kötelező alaki kellékei, a 10 000 valamint a 2000 forint értékjelzés, a 2018-as verési évszám, valamint a különleges biztonsági elemet is tartalmazó BP. verdejel, továbbá a tervező mesterjegye.
    A hátlapon az Egri vár legismertebb képe, déli oldalának ábrázolása látható a Hippolit-toronnyal, a Gergely-bástyával, valamint a várfal egy részletével, a vár ábrázolásának előterében, középen az Egri vár, alatta alsó köriratban a Magyarország felirat olvasható, amely egyben az érme kötelező éremképi eleme. A hátoldal peremén körbe futó felirat "A falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében" utal arra a hazafias buzdításra, amellyel Gárdonyi Géza regényében Dobó István várkapitány lelkesíti katonáit az ostrom előtt.
    Mindkét emlékérme átmérője 38,61 milliméter, széle recézett, a 10 000 forintos érme 925 százalék finomságú ezüstből, míg a 2000 forintos színesfém változat réz és nikkel ötvözetéből készült. Az ezüstből 7000, míg a színesfém változatból 5000 darab készülhet.
    Az emlékérmék értékközvetítő és ismeretterjesztő szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében az Egri vár ezüst emlékérme három hónapig, a színesfém változat időkorlát nélkül, a teljes készlet erejéig névértéken vásárolható meg péntektől a Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában, valamint a kibocsátás helyszínén, a Dobó István Vármúzeumban.

 

 



MTI Hírfelhasználó


 





 

 


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu
A weboldal tulajdonosa a Starbox Média Kft. (3300 Eger, Trinitárius út 1.)