Vissza a hírekhez


    
    Csütörtökön folytatódik a Betyársereg tagjainak pere

A vádlottak meghallgatásával elkezdődött kedden a Betyársereg öt tagja és egy hatodik társuk elleni bűntetőper az Egri Járásbíróságon. Puskás Csilla, az Egri Törvényszék sajtószóvivője közölte: az első tárgyaláson mind a hat vádlott megjelent. Egyikük sem tett vallomást, ugyanakkor valamennyien fenntartották a nyomozás során általuk elmondottakat, amelyet Hajnal József tanácsvezető bíró kedden ismertetett. Az ügyészi vádirat-ismertetést követő meghallgatásakor a hat férfi kivétel nélkül tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését – tette hozzá a szóvivő. Jelezte: a per csütörtökön tanúk meghallgatásával folytatódik. A bíróság K. G. első-, S. M. másod-, S. E. harmad-, D. I. negyed-, M. P. ötöd- és K. J. A. hatodrendű vádlottat több rendbeli folytatólagosan, csoportosan, társtettesként és kényszerítéssel elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével, valamint csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntettével vádolja.

 

 



MTI Hírfelhasználó


 





 

 


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu
A weboldal tulajdonosa a Starbox Média Kft. (3300 Eger, Trinitárius út 1.)