Vissza a hírekhez


    
    Jubilál a Szederinda

Fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából a Szederinda Néptáncegyüttes jubileumi gálaestet tartott az egri Gárdonyi Géza Színházban vasárnap. Antal Anett, a Média Eger Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója volt Szederinda-tagként lépett a színpadra népdalt kíséret nélkül énekelve. Rázsi Botond alpolgármester ezután köszöntőt mondott, amelyben megemlítette a néptáncegyüttes számos sikerét, egyebek között a korábbi Eger Csillagai díjra is utalt. Ezenkívül az együttest vezető Balogh Ágnes munkáját méltatta, a Szederindát a város büszkeségeként emlegette. Hozzátette: az együttesre az Európa kulturális fővárosa pályázatban is számítanak. Balogh Ágnes megköszönte a fellépők munkáját, s megosztotta: örömmel végzi a tevékenységét.A másfél órás előadáson mai és korábbi szederindások is a színpadra léptek, közöttük az alapító tagok is, sőt, maga az együttesvezető is meglepte táncával a közönséget. A táncosok örömtáncaikkal nyűgözték le a vendégeket, s minden tánchoz más-más viseletbe öltöztek.

 

 



MTI Hírfelhasználó


 





 

 


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu
A weboldal tulajdonosa a Starbox Média Kft. (3300 Eger, Trinitárius út 1.)