Vissza a hírekhez


    
    Baltával támadtak a csábítóra Apcon

A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt egy apával és a fiával szemben, akik tavaly nyáron
- egy látványos közúti szabályszegést követően - baltáikkal csaknem agyonverték azt a
fiatalembert, aki előzőleg elcsábította a fiú élettársát.


A 31 éves I. rendű vádlott 2016 márciusáig egy korábbi bűncselekménye kapcsán hosszabb
időn át fogva tartásban volt, amit kihasználva a barátja titokban szerelmi kapcsolatot létesített
az élettársával, mely viszony a férfi szabadulásakor már véget ért.
2016. június 24-én késő este az élettársak Apc községben egy rokonuk háza előtt álltak,
amikor a sértett gépjárművével kétszer is elhajtott mellettük, és a leengedett ablakon át azt
kiabálta, hogy még mindig szereti a nőt.


Az I. rendű vádlott röviddel később autóba ült, mellyel Hatvanba indult, ám a falu egy
névtelen utcájában szembe találkozott a sértett által vezetett gépkocsival. Előbb megálltak
egymással szemben, majd az I. rendű vádlott szándékosan nekivezette járművét a másik
kocsinak úgy, hogy a két autó frontálisan ütközött egymással. A felindult vádlott ezután is
tovább nyomta a gázt, miáltal métereken át tolta maga előtt a másik kocsit, melyben a sértett
intenzíven fékezett. Végül az első útkereszteződésnél sikerült farral kifordulnia, aminek
következtében a vádlott gépjárműve belerohant az árokba.
Ezt követően a sértett - egy papucsban - futva próbált menekülni az utcán, de elcsúszott, és ő
is az árokban kötött ki. Ekkorra már a helyszínre ért a II. rendű vádlott - az apa - is, aki a
fiával együtt a menekülő sértett után indult, majd amikor beérték, mindketten rátámadtak, és
egy-egy kisbaltával testszerte ütlegelni kezdték, miközben kölcsönösen az egykori szerető
megölésére buzdították egymást. A bántalmazás következtében a fiatalember életveszélyes,
nyílt koponyatörést, valamint egyéb - repesztett és horzsolásos - sérüléseket szenvedett,
melyek együttes gyógytartama több hónapos volt.
A vádlottak a cselekményükkel csak akkor hagytak fel, amikor a sértett rokonai és ismerősei a
helyszínre érkeztek.


A Heves Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérletével vádolja a más ügyben
előzetes letartóztatásban lévő elkövetőket, akik közül a fiú ellen közúti veszélyeztetés bűntette
és rongálás vétsége miatt is vádat emelt. A főügyészség mindkét vádlottal szemben
főbüntetésül végrehajtandó börtön kiszabására tett indítványt.

 

 



MTI Hírfelhasználó


 





 

 


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu
A weboldal tulajdonosa a Starbox Média Kft. (3300 Eger, Trinitárius út 1.)