Vissza a hírekhez


    
    LOKÁL - Életfa az egriekért

Nagy hagyománya van Egerben a környezetvédelemnek, a civilségnek, hiszen a jelenkor szakembereinek az 1970-es évekig visszamenőleg van tudomásuk arról, hogy elődeik már azokban az időkben is tettek Eger és környéke tisztaságáért, élhetőbbé tételéért, a civil ügyekért, az érdekérvényesítésért. Akkor is voltak olyan ügyek, amelyek mellé összefogással lehetett és kellett odaállni.

Csathó Tibor az Életfa Környezetvédő Szövetség alelnöke

– Több generációs dologról beszélhetünk, elődeink is összegyűltek, ha valamilyen környezetvédelmi témáról volt szó, és érdekesség, hogy ők még ma is hozzánk tartoznak. Heves megye legnagyobb szervezetéről van szó, több ezer tagunk van, és 1989 óta vagyunk hivatalosan Életfa Környezetvédő Szövetségként bejegyezve – mondja Csathó Tibor, a szervezet alelnöke, aki egyébként a fiatalabb generációhoz tartozik a környezetvédők körében.

Kezdetben a környezetkárosítás és -szennyezés felszámolása volt a cél, a szemléletformálással együtt, amit a gyermekek, fiatalok körében végeztek, például a Juharág Programnak köszönhetően. Majd az évek múlásával jött a civil hálózat fejlesztése, ennek nyomán alakult ki Egerben a Civil Kerekasztal elnevezésű, havonta összeülő társaság, amely megtárgyalja – és főként továbbítja a városvezetésnek – az aktuális problémákat, feladatokat, amelyek a lakosságot érintik.

– A harmadik főtevékenységünket 1996-1998 tájékán kapcsoltuk be a munkába, amikor rájöttünk arra, hogy a szövetségünk igen erős szerveződés, és rendelkezünk a kellő tudással ahhoz, hogy más civil szervezeteknek pályázati, jogi tanácsadást adjunk. Így jött létre a Civil Ház projektünk, a saját weboldalunk, a Civil Kapu, tehát elkezdtünk egyfajta szektorfejlesztő munkát, amelyből az Eger Ünnepe sorozat is kialakult. Tehát ezekben a dolgokban igen jelentős szerepe volt az Életfának – idézte fel Csathó Tibor.

Aktuális környezetvédelmi témaként felvetődik az Eger Rally kérdése, amely amellett, hogy sokan a halottak napjához való közelsége miatt sem tartják szerencsésnek, a szennyezés, a környezetkárosítás szempontjából is aggodalomra adhat okot.

– Környezetvédőként nekem sincs más véleményem erről, mint a szövetségünknek: nem támogatjuk az ilyen technikai sportokat, benzint pocsékolunk, feleslegesen égetjük a gumit. A másik pedig, hogy az autók védett területeken haladnak keresztül, ami megint csak nem támogatható. Én azt gondolom, hogy egyre nagyobb a lakossági ellenállás, és ennek előbb-utóbb meglesz az eredménye is, aminek a rally szerelmesei nem örülnek majd, de ez van – zárta szavait Tibor a közelgő eseménnyel kapcsolatban.

Békés mindenszentek – vagy mégsem?

Az is felvetődött az Eger Rally kapcsán, hogy sokan aggályosnak tartják a rendezést az előtte zajló, halottak napjához kapcsolódó megemlékezések miatt. Természetesen a ralipártolók úgy érvelnek, hogy időben távol esik egymástól a kettő (a rali november 3–5-ig tart), de itt nem csak a konkrét versenynapokról, hanem az azokat megelőző előkészületekről is szó van, amelyek pedig mindenszentekre és halottak napjára fog esni. Reméljük, nem lesz nagyobb fennakadás, a megemlékezésekre és a ralira igyekvők nem akadályozzák egymást, és a hanghatás sem fogja zavarni a temetőkben kegyeletüket leróvókat.

 

 



MTI Hírfelhasználó


 





 

 


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu
A weboldal tulajdonosa a Starbox Média Kft. (3300 Eger, Trinitárius út 1.)