Vissza a hírekhez


    
    Dugóra csokit - Itt tart most az egri útfelújítás

Hétfőn aszfaltozza le a kivitelező az Almagyar utcát Egerben. Az Almagyar és Kossuth utca megújítása is része annak az Eger Önkormányzata által elindított programnak, melyet az elnyert egymilliárd Ft-os kormányzati forrásból valósítanak meg – közölte Habis László polgármester.

A forgalmas belvárosi területet összesen négy ütemben, a Heves Megyei Vízmű Zrt. által beütemezett vízvezeték-rekonstrukcióhoz igazodva újítják meg. A hétfői napon az első két ütem által érintett részt, tehát a Szarvas tér és Tinódi tér (Vár déli főkapu) közötti szakaszt aszfaltozza a kivitelező konzorcium.

Olyan, folyamatban lévő, további munkálatok, mint a Barkóczy és a Széchenyi utca felújítása, jelentős hatással vannak a 25-ös út forgalmára, ahol az elmúlt napokban nagymértékben megnőtt a terhelés. Eger Önkormányzata arra kéri az autósokat, hogy amennyiben tehetik, továbbra is figyelmesen, alternatív útvonalakon közlekedjenek és a szokásosnál hamarabb induljanak útnak.

Megköszönve a közlekedők megértését és türelmét, az önkormányzat megbízásából a reggeli csúcsforgalomban hostessek osztanak majd szórólapokat, valamint csokoládét a járművezetőknek a Vörösmarty úton, október 16-án, hétfőn, kedden pedig megismétlik ezt az akciót - tette hozzá a városvezető.

HOL TARTUNK MOST?

Az egymilliárdos egri infrastruktúra-fejlesztési program első ütemének megvalósítása a terveknek megfelelően halad. A szeptember derekán megkezdett beruházás-sorozatban megújították a Tittel Pál, a Radnóti és a Tizeshonvéd utcát, valamint az Arany János- és Olasz utcai bekötő szakaszokat. Zajlik a nagy munka az Almagyar és Kossuth Lajos utcában, a Barkóczy és a Széchenyi utcában, valamint a Pásztorvölgyi úton.

Az Almagyar-Kossuth utcai felújítás során a hétfői aszfaltozással párhuzamosan zajlik a Kossuth Lajos utcai patakhíd rekonstrukciója. Az alsó szerkezet felújítását már elkezdték, feltárás után vált láthatóvá, hogy itt - szigetelés hiányában - gyakorlatilag új pályaszerkezetet kell kialakítani. Azok az autósok, akiknek feltétlenül be kell hajtaniuk a környező belvárosi területre, a harmadik kivitelezési ütem során a Hibay és Dobó utcán keresztül, majd az Almagyar utca irányába tehetnek kerülőt.

 

A Radnóti és Tizeshonvéd utcában a szegélyköves részt akadálymentessé tették, az aszfaltozást a következő napokban végzi a kivitelező.

 

 



MTI Hírfelhasználó


 





 

 


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu
A weboldal tulajdonosa a Starbox Média Kft. (3300 Eger, Trinitárius út 1.)