Vissza a hírekhez


    
    LOKÁL - A kormány támogatja a minőségi bortermelést

A kormányzat támogatásával jelenik meg az a kiadvány, amely a hazai, így az egri borászok közös eredményeiről számol be – jelentette be Nyitrai Zsolt egy szüreti rendezvény sajtótájékoztatóján. Az eseményen felszólalt Tuzson Bence államtitkár is.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője köszöntötte a szüret résztvevőit, majd hozzátette: immár hagyomány, hogy az Egri borvidéken közéleti szereplők, politikusok jelképesen „beszállnak” a szüret munkálataiba.

Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár arról szólt, hogy nagyon szeret borászok társaságában lenni, mert az életük és a munkájuk szétválaszthatatlan, így azzal foglalkozhatnak, amit igazán szeretnek.

Kiemelve aktivitásukat utalt arra a 12 pontra, amelyben még évekkel ezelőtt javasolták a kormánynak, hogy milyen területeken van szükség változtatásokra. Így született meg az új hegyközségi törvény, ennek következményeként radikálisan csökkentek az ágazatban dolgozók adminisztratív terhei.

Mint hangsúlyozta, a kormány az utóbbi időben tovább növelte a szőlészet és borászat támogatását, ennek köszönhető, hogy megállt az ültetvények területének csökkenése, beindult a pincészetek fejlesztése, új, korszerű gépekhez juthatnak hozzá a borászok. Mindez a bor minőségének további javulását hivatott szolgálni, hiszen a borkultúra és a gasztronómia hazánk országmarketingjének fontos része. Az a cél, hogy borstratégiánk ilyen módon is betöltse szerepét és jövedelmező ágazat legyen a jövőben is – tette hozzá.

További eredmény, hogy a nyártól jóval egyszerűbbé váltak a jövedéki szabályok, főként a kisebb pincészetek számára.

Nyitrai Zsolt mindezek kapcsán elmondta: ma Magyarországon 40 ezer szőlész és borász él a szőlőből, az Egri borvidéken pedig 8 ezren foglalkoznak bortermeléssel. Nehéz és áldozatos munkájukért köszönet illeti őket családtagjaikkal együtt – fejtette ki.

A honatya szólt arról is, hogy a nemrégiben hungarikummá vált egri bikavér, valamint fehér társa, az egri csillag sikere révén jelentősen nőtt borvidékünk ismertsége és népszerűsége az országban és a nemzetközi piacokon egyaránt.

Nyitrai Zsolt bejelentette, a kormány a borászok stratégiai partnere, így még az ősszel megkeresik az ország, így Eger borászait, hogy elkészüljön egy kiadvány a borászok által elért közös sikerekről. Egyúttal kezdeményezte, hogy a jövő évi diplomataszüretnek az Egri borvidék adjon otthont.

 

 



MTI Hírfelhasználó


 





 

 


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu
A weboldal tulajdonosa a Starbox Média Kft. (3300 Eger, Trinitárius út 1.)