Vissza a hírekhez


    
    Étolajjal trükköztek - 300 millió a kár

Több mint 300 millió forint kárt okozott a költségvetésnek az az étolaj-kereskedő bűnszervezet, amelynek tagjait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói fogták el. A NAV az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a gyanú szerint egy kecskeméti férfi Romániából vásárolt étolajat, amelyet főként magyar éttermeknek, sütödéknek értékesített. Az eladási árban szereplő áfát többféle módszer ötvözésével csalta el. Tettéhez nemcsak magyar, hanem cseh, szlovák, lengyel és román cégekből álló, fiktív számlákat kiállító hálózatot is felhasznált. A valótlan tartalmú számlákkal több mint háromszázmillió forint kárt okozott az állami költségvetésnek. A NAV pénzügyi nyomozói és informatikai munkatársai egyszerre csaknem húsz helyszínen jelentek meg, és elfogták a bűnszervezet vezetőjét és tagjait. A kár megtérülésére járműveket, egy új építésű ingatlant és a gyanúsítottak lakásán talált több millió forint készpénzt is lefoglalták. A bűnszervezet vezetőjét és négy tagját különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Ez a bűncselekmény akár húsz év szabadságvesztéssel is büntethető.

 

 



MTI Hírfelhasználó


 





 

 


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu
A weboldal tulajdonosa a Starbox Média Kft. (3300 Eger, Trinitárius út 1.)