Vissza a hírekhez


    
    Carsharing szolgáltatás indul

Januárban indul a Mol-Limo, vagyis a Mol fővárosi carsharing szolgáltatása. Ilyesfajta szolgáltatás több európai nagyvárosban is elérhető. Van ahol például neves autógyártó (Daimler – Car2Go), máshol gépkocsi-kölcsönző (Sixt-BMW – DriveNow) üzemeltet ilyeneket.A Budapesten elérhető megosztott használatú flotta kezdetben 300 Volkswagen Up márkájú autóból áll majd, ebből 100 elektromos (e-Up) és 200 belsőégésű (benzines) jármű lesz, mondta a szolgáltatás paramétereit ismertetve Ratatics Péter, a Mol-csoport fogyasztási szolgáltatásokért felelős igazgatója.
Az előrejelzések szerint az önvezető autóknál nem lesz akkora jelentősége a tulajdonnak sem. Pénzügyileg még jobban kiütközhet a carsharing előnye. Miért üzemeltetné, tartaná karban valaki az autóját, miért fizetne parkolást, vagy építene/vásárolna garázst, ha már önvezető autók állnak rendelkezésre? És nem kell kötődni annyira a vezető által kiismert autómárkához, mert mindegyik ugyanúgy el fog jutni a célállomásra. A Mol megjelenése a carsharingben azt a célt is szolgálja, hogy majd az önvezető autózásban váljon általános szolgáltatóvá, vagyis a Mol-Limóval már a jövő közlekedési szabályait tanulják.
 

 

 



MTI Hírfelhasználó


 





 

 


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu
A weboldal tulajdonosa a Starbox Média Kft. (3300 Eger, Trinitárius út 1.)