Vissza a hírekhez


    
    Ott lesz Genfben a Lexus LC Kabrió-tanulmány is

Dizájn-tanulmány a ’tökéletes szépségről’ – így aposztrofálja a Lexus a nyitott tetős tanulmányautót, amely  bemutatja az LC zászlóshajó kupé lehetséges fejlesztési irányát. A Lexus emberközpontú dizájnjának hagyományait folytató LC tanulmány erőteljes és hatásos formavilága az egész márka szellemiségét megidézi. A rendkívüli várakozások övezte tanulmány március 5-én, a Genfi Autószalonon mutatkozik be először Európában.

Három évvel ezelőtt az LC kupé detroiti bemutatásával a Lexus valósággal sokkolta az autós világot. Az új dizájn hatásosan testesítette meg mindazt, ahogyan a márka újraértelmezte a kreatív ambíciót – ám mindez csupán a kezdet volt. Az azóta eltelt időben a Lexus formatervezői csapata sikeresen továbbfejlesztette a márka dizájn-szemléletét, és e munka eredményét a 2019-es Genfi Autószalonon, a Lexus LC Convertible tanulmányautó világpremierjén csodálhatja meg az európai nagyközönség. Az LC kupé díjnyertes dizájnját művészien felidéző, nyitott tetős roadster tervezői azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy megalkossák a “tökéletes szépséget”. A szélvédő dőlésszögétől kezdve az összehajtott tetőt elnyelő csomagtér lágyan ívelt fedeléig az LC Convertible minden vonalát úgy rajzolták meg, hogy azok erős érzelmeket ébresszenek a szemlélőben. Bárhonnan tekintünk is az LC Convertible tanulmányra, az autó szépsége előrevetíti a Lexus jövőbeli modelljeinek lenyűgöző látványát.

 “Fogtuk az LC kupé hibátlan formatervét, és megpróbáltuk elképzelni, milyen lenne ennek alapján a holnap kabriója.” – árulja el Tadao Mori, az LC Convertible tanulmány vezető dizájnere. “Az eredményben harmonikusan ötvöződik az eredeti kupé minden szépsége és egy kabrió dinamikus megjelenése.”

 Az LC Convertible tanulmány hosszan elnyúló, alacsonyra húzott és karcsú karosszériája megőrizte az LC kupé atlétikus karakterét. Az új forma szinte organikusan fejlődött ki az eredeti LC-dizájnból, mégis erős, önálló egyéniséget sugall. A látványban hatásosan keveredik a japán esztétika és az a semmivel nem összehasonlítható életöröm, ami a kabriók sajátja. Az LC Convertible azonban nem csupán egy gyönyörű túraautó, hanem élvezetesen nagy teljesítményű gép is, amit egyértelműen jelez a karosszéria erőteljes vonalvezetése, a rövid túlnyúlások, a 22 colos kerekek és a széles nyomtáv. Ám a tanulmányautónak nem csupán a külső megjelenése lenyűgöző, hanem az utastere is minden igényt kielégít. Legyen szó akár az egyedi ülések kényelméről vagy a kapcsolók és kezelőszervek kifinomultságáról, az LC kabrió legapróbb részlete is azt a célt szolgálja, hogy még a leghétköznapibb utazás is valódi élménnyé váljon. A fehér bőrkárpitozást izgalmasan felpörgeti a sárga színű varrás, ám a vibráló látvány mégsem zavarja meg az autó egészének kifinomult eleganciáját. A Lexus LC Convertible tanulmányautó 4.770 mm hosszú, 1.920 mm széles és 1.340 mm magas, tengelytávolsága pedig 2.870 mm.

 

 



MTI Hírfelhasználó


 





 

 


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu
A weboldal tulajdonosa a Starbox Média Kft. (3300 Eger, Trinitárius út 1.)