Vissza a hírekhez


    
    Geoparkot hoznának létre a Bükkben

A Bükki Nemzeti Park nyugati kapujában, Felsőtárkányban csütörtökön Borsod- és Heves megye településeinek 70 polgármestere találkozott, hogy kezdeményezzék a Bükk-vidék Geoparkot létrehozását.

Az összejövetelt Dr. Juhász Attila Simon felsőtárkányi, Erdős Tamás répáshutai, Kormos Krisztián borsodnádasdi és Guczi István szomolyai polgármesterek kezdeményezték. Az összegyűlteket a házigazdák részéről Bajzát Ferenc alpolgármester, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság részéről Rónai Kálmánné igazgató, a Magyar Geopark Bizottság tagja, valamint a Földművelésügyi Minisztérium részéről Balczó Bertalan főosztályvezető köszöntötte, majd meghallgatták a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatását a geopark létrehozásának lehetőségéről, annak turizmusra, térségfejlesztésre, természetvédelemre gyakorolt hatásairól.
A rendezvény zárasaként a Bükk-vidék érintett 105 településének jelenlévő képviselői szándéknyilatkozat aláírásával kezdeményezték a Bükk-vidék Geopark létrehozását, egyben felkérték a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot, hogy készítse el a felterjesztés szakmai anyagát, elsőként a Magyar Geopark Bizottság, majd az UNESCO, és a Geoparkok Európai Szövetsége felé, illetve a későbbiekben lássa el a program koordinálását és a kapcsolódó operatív feladatokat.

 A Bükk hegység és közvetlen környezete (a Bükkalja, a Bükkhát és a Tarna völgye) bővelkedik olyan földtudományi értékekben, amelyek mind a turizmus, mind az oktatás, bemutatás, szemléletformálás tárgykörébe bevonhatók, ugyanakkor részét képezhetik térség- és területfejlesztési programoknak. A geopark tehát földtani-földrajzi adottságokra épülő térségfejlesztési koncepció, amely munkaszervezete révén kapcsolódik a nemzeti és nemzetközi geoparkok hálózatához. Az UNESCO Globális Geoparkok arra törekszenek, hogy bemutassák a változatos geológiai értékeket, elősegítsék azok védelmét, az oktatásba és turizmusba való bekapcsolásukat a kialakított jó példák/gyakorlatok segítségével. A Világörökség és a Bioszféra Rezervátumok helyszíneivel együtt az UNESCO Globális Geoparkok mind globális, mind pedig lokális szempontból fontos szerepet játszanak a 2030-ra kitűzött európai uniós fenntartható fejlődési célok megvalósításában.

 

 

 



MTI Hírfelhasználó


 





 

 


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu
A weboldal tulajdonosa a Starbox Média Kft. (3300 Eger, Trinitárius út 1.)