Vissza a hírekhez


    
    Magyarországon is kapható az újjászületett Malaguti

Az osztrák KSR Group bejelentette, hogy felvásárolta a tradicionális olasz “Malaguti” céget, és bemutatta a 2019 elejétől elérhető új Malaguti motorkerékpár típusokat is.

A Malaguti kerékpár kereskedést és szervízt 1930-ban alapította Antonio Malaguti, San Lazzaro di Savenában, a híres Bolognai Egyetem közelében.
A szenvedélyes biciklista hamar saját kerékpárokat kezdett építeni.
1949-től Malaguti a kerékpárokra rásegítő motorokat is szerelt, majd kisebb motorkerékpárokat, végül robogókat készített.
A többi gyártóval ellentétben a Malaguti nem vett részt a motorkerékpár gyártók öldöklő küzdelmében, és nem kezdett bele egyre nagyobb és drágább modellek fejlesztésébe.
A Malaguti részéről a sportos és dinamikus megjelenés nem a drága versenymotorok utánzásából fakadt, hanem a fiatal vásárlók igényeit elégítette ki.
Ahogy a századokat megélt Bologna mágnesként vonzza a diákokat az egész világról, a motorkerékpár gyártó is mindig elvarázsolta a fiatal motorkerékpárosokat a világ minden táján.

Az osztrák KSR Group most újraértelmezi ezt a patinás márkát.
A bemutatott program minden egyes eleme Bologna szellemiségét viseli magán, miközben dinamikus és megbízható motorkerékpárokat és robogókat kínál a fiatal városi közönségnek.
A KSR Group olyan innovatív gyártót talált a Milánóban bemutatott modellekhez, aki az új Malaguti motorkerékpárokat a már bizonyított, megbízható olasz technológiával készíti el.
A Milánóban bemutatott modelleket vízhűtéses, az Aprilia által kifejlesztett injektoros motor hajtja.
A 125cm3-es motorok a 11 kW-os teljesítménnyel teljesen kihasználják az A1 jogosítvány kategória (L3e-A1) felső határait, így a legerősebb motorkerékpárok, amit az A1-es kategóriával vezetni lehet.

A Supermoto XSM 125-öt, a belőle továbbfejlesztett cross-country verzió XTM 125-öt és a Naked Bike Monte Pro 125-öt 2019 februárjától kezdik el gyártani.

A verseny- és terepmotorok ebben a kategóriában alapvetően ritkák, pedig meglepően nagy igény mutatkozik rájuk a fiatal motorosok részéről.
A Malaguti 2019 februárjától még jobban ki tudja majd elégíteni ezt az igényt az RST 125 és a Dune 125 modellekkel.

A Madison 300 modell különleges csúcs-technológiájú felszereléssel és kényelmes vezetési élménnyel fog berobbanni a robogó szegmensbe 2019 áprilisában.

Az XMS és az XTM modellek 1,1 Millió Forintos bevezető áron fognak megjelenni.
Ugyanígy előnyös ár-érték aránnyal fogja kínálni a többi modellt is a Malaguti.
A bemutatók onnantól fogva egymást fogják követni.
A KSR jelenleg is intenzíven dolgozik portfóliója bővítésén.
A skála egyik végét a belépő szintű járművek teszik ki, míg a másik végét a háromkerekű scooterek foglalják el.
A KSR, mint az elektromos kétkerekűek egyik vezető gyártója, környezetbarát és teljesen csendes Malaguti motorkerékpárokat és robogókat is fog fejleszteni a jövőben.
További információ: www.malaguti.bike

 

 



MTI Hírfelhasználó


 





 

 


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu
A weboldal tulajdonosa a Starbox Média Kft. (3300 Eger, Trinitárius út 1.)