Vissza a hírekhez


    
    Egyszerűbben kérhető részletfizetés a NAV-tól

Januártól már ötszázezer forint adótartozásig kérhető egyszerűbben a részletfizetés a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, ehhez mindössze egy kérelmet kell benyújtani. A lehetőséggel már minden természetes személy élhet, így nemcsak a magánszemélyek, hanem az egyéni vállalkozók és az áfafizetésre kötelezettek is. A NAV a kérelem alapján évente egyszer automatikusan engedélyezi maximum 12 hónapra a pótlékmentes részletfizetést.

A 2016 júliusában bevezetett automatikus részletfizetési kedvezmény már a kezdetektől népszerű volt, Heves megyében 2016-ban több mint 460-an, tavaly pedig 913-an éltek az egyszerűbben kérhető lehetőséggel. Idén csak az első félévben már 900-an vették igénybe az automatikus részletfizetési kedvezményt, január 1-jétől ugyanis még kedvezőbbé váltak annak feltételei. A lehetőséggel már egyéni vállalkozók és áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek is élhetnek.

Jelentősen emelkedett az összeghatár is, a korábbi kétszázezer forint helyett már ötszázezer forint adótartozásig, és a korábbihoz képest akár duplájára, maximum 12 hónapra kérhető a pótlékmentes részletfizetés. Kivétel ez alól a személyijövedelemadó-előleg és a levont jövedelemadó, a beszedett adó, valamint a levont járulékok.

 

 



MTI Hírfelhasználó


 





 

 


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu
A weboldal tulajdonosa a Starbox Média Kft. (3300 Eger, Trinitárius út 1.)